Egységes Mikrobiológiai Vizsgálati Rendszer : EMVIR


Belépés az Emvir rendszerbe

„INNOVÁCIÓ, TUDOMÁNY, TECHNOLÓGIA A JÖVŐÉRT”

2013. november 19-én első alkalommal került megrendezésre a bajai Eötvös József Főiskola hagyományteremtő kezdeményezésű Innovációs Napja.

A rendezvény 160 regisztrált résztvevő, és az EJF Innovációs Műhely 5 alapító tagjának kiállítói standjával került megrendezésre. A rendezvényt Dr. Melicz Zoltán rektor úr nyitotta meg, majd Szlávik Lajos, professzor emeritus ismertette azt a felsőoktatási együttműködési pályázatot, melyben többek között e-learning tananyagfejlesztés, és a gyakorlat orientált képzést erősítő duális képzési tematika kidolgozása, megvalósítása kap támogatást.

Az előadások során a vízipar innovatív termékeinek, és szolgáltatásainak bemutatása mellett a Vízügyi Igazgatóságok innovatív megoldásait ismerhették meg a résztvevők. A rendkívül színes, és értékes előadások között kapott helyet többek között a Szegedi Egyetem rektora, és a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, Dr. Szabó Gábor előadása az ipar és a felsőoktatás együttműködéséről. A bajai fősikola általános rektorhelyettese, Dr. Fleit Ernő a víztechnológia jövőbe mutató fejlődési irányairól tartott nagyon érdekes kérdéseket feszegető előadást.

Részletek: http://ejf.hu/9-hirek/151-innovacios-konferencia-es-kiallitas


 

 

További híreink

EWA Spring Days 2015.

Az EWA Spring Days 2015. nemzetközi vízipari konferencia kiállítója lesz az EMVIR Nonprofit Kft. Részletek >>

Educatio 2015

A bajai Eötvös József Főiskola standján szerepelt az EMVIR... Részletek >>

EMVIR-cikk a Magyar Nemzet Környezetvédelmi rovatában

A Magyar Nemzet környezetvédelmi rovatában 2014. november 19-én ismét megjelent egy cikk az EMVIR-rel kapcsolatban. Részletek >>

Szakmai Közösség építése Romániában

Az EMVIR Szakmai Közösségének nemzetközi szintre emelése Romániában útjára indult. Részletek >>

Ritkasággal bővült képgalériánk

További képekkel bővült a kislexikonunk képgalériája. Többek között egy Vorticella campanula-ról, igazi ritkaságnak számító csillósról készített képpel gyarapodott médiatárunk. Részletek >>

„INNOVÁCIÓ, TUDOMÁNY, TECHNOLÓGIA A JÖVŐÉRT”

2013. november 19-én első alkalommal került megrendezésre a bajai Eötvös József Főiskola hagyományteremtő kezdeményezésű Innovációs Napja. Részletek >>

EMVIR cikk a Hírcsatornában

A Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség Hírcsatorna című szakmai lapjának 2013 szeptember-októberi lapszámában az EMVIR munkamódszerével történő üzemeltetésről szóló cikk jelent meg. Az írásban a gyömrői szennyvíztisztító telep technológiai finomhangolását mutatják be a szerzők. Részletek >>

Szabadalmi bejelentés

Hosszas előkészítés, és a Szakmai Közösség lelkes, és kitartó munkájának eredményeként az EMVIR munkamódszere a legújabb magyar szennyvíztisztítással kapcsolatos szabadalmi bejelentéssé válhatott. Részletek >>

EJF Innovációs Műhely

2013. szeptember 9-én ünnepélyes keretek között megalapításra került az EJF Innovációs Műhely. Az EMVIR Nonprofit Kft. további 4 szervezettel kötötte meg jövőbemutató együttműködési megállapodását a Főiskolán működő szervezet életrehívására. Részletek >>

Alacsonyabb költség, tisztább víz

Az EMVIR folyamatos használatának segítségével növelhető a szennyvíztisztító telepek hatékonysága. A csökkenő villamosenergia-felhasználás nem csak gazdasági hasznot termel, hanem óvja környezetünket is.

Többlépcsős rendszerkezelés

Finomhangolt, áttekinthető funkcióinak köszönhetően az Emvir egyszerű használatot biztosít kezelői számára. A hétköznapi folyamatokat modellezve a rendszer különválasztja a technológusok, biológusok feladatait.

Helyfüggetlen felhasználás

Professzionális kialakításának köszönhetően az Emvir már nem csak asztali számítógép elől érhető el. A kor igényeinek megfelelően mobilos, valamint tablet verzióban is teljesértékűen használató.